2011 az elmúlt évekhez képest említésre méltó pozitív változást nem eredményezett a bűnmegelőzés-politika alakulásában. A kormányzati kommunikáció ugyan továbbra is elő-előáll egy-egy újdonságnak ható bejelentéssel, amely akár okot is adhatna örvendezésre, de ezeket illik kellő visszafogottsággal és kritikusan kezelni. Már csak amiatt is, mert partikuláris, mindenféle rendszerszemléletet nélkülöző, amolyan csak felvillanó kósza ötletek formájában öltenek alakot az egyes bűnmegelőzési intézkedések (pont mint most ez a bejegyzés).
A bűnmegelőzési politika végrehajtásának egyik alapvető feltétele a finanszírozhatóság. Kutatásaim alapján a bűnmegelőzés finanszírozását hazánkban a) a TBNS, b) a TÁMOP 5.6.1. és az 5.6.2., c) az SZJA-törvény 1+1 százaléka, d) a közrendvédelmi bírságokból befolyt összegek egy része, valamint e) egyéb módokon biztosítják.
A Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiája a mindenkori kormányzat kötelezettségvállalását biztosítja e közfeladat ellátására. E tekintetben elég szűkmarkú a felajánlása a kormányzatnak ugyanis egy felülről korlátozott összeget biztosít, azaz legfeljebb 500 millió forintot különít el erre a célra. A költségvetési törvényben a Belügyminisztérium számára az Országgyűlés e célfeladat teljesítésére 24,8 millió forintot szavazott meg, mely kizárólag a működést hivatott biztosítani. Ebből azonban nem lehet semmiféle következtetést levonni. Egyrészt azért, mert 500 millió forintig kipótolhatja a közrendvédelmi bírságból befolyt pénz, másrészt amiatt, mert a BM alá rendelt egyes rendészeti, rendvédelmi szervek működésük során is kifejtenek (kifejthetnek vagy kifejthetnének) bűnmegelőzési hatású tevékenységet. Pl. a rendőrség 2011. évi előirányzata majdnem 203 milliárd forint volt, vagy a közbiztonsági beruházásokra 218,1 millió forint előirányzatot rendeltek.
A bűnmegelőzés-politika finanszírozását legjelentősebben az EU-s források biztosítják, így különösen a TÁMOP 5.6.1. és az 5.6.2. A történet milliárdokról szól, szóval finanszírozási kérdéseket illetően elégedettek lehetünk. Más tekintetben kevésbé, de ezeknek a gondolataimnak még érnie kell ahhoz, hogy bővebben is kifejtsem.
A bűnmegelőzés harmadik forrásának a személyi jövedelemadó 1+1 százaléka szolgál. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia koncepciótervezete szerint 2004 és 2006 között 30 ezer állampolgár ajánlotta fel az adó második 1 százalékát, mely mintegy 200 millió forintot tett ki, amelyet az OBmB pályázatokon osztott szét. Sajnos azóta a társadalmi bűnmegelőzés nem lett újra kiemelt költségvetési előirányzat, így csak az egyes – az SZJA 1%-ra jogosult – civil szervezetek (gondolom főleg polgárőrségek) kaphattak bűnmegelőzési tevékenységük miatt valamennyi támogatást az állampolgároktól.
A közrendvédelmi bírságokból befolyt összegek felhasználását két célra lehet felhasználni: bűnmegelőzésre és az illegális migráció visszaszorítására. A bűnmegelőzésen belül szóba jöhet a közterületek biztonságának javítása, a közterületi biztonság erősítésében érintett szervezetek együttműködésének javítása, élet- és vagyonvédelmi eszközök, módszerek kialakításának támogatása, valamint a helyi biztonságérzet erősítését célzó beavatkozások megvalósítása.
Ötödikként határoztam meg az egyéb kategóriát. Ide értendő eseti jelleggel egy-egy kiírt pályázat valamilyen külföldi vagy hazai civil szervezettől, vagy a helyi önkormányzatok erre a célra rendelt előirányzatai.
A bűnmegelőzésre fordított pénz azonban nem minden. Ez csak egy mennyiségi mutató, amely nem mond semmit a minőségről sem. Pl. kár lenne a rendőrség teljes költségvetését bűnmegelőzésként aposztrofálni, mert ha így tennénk, kénytelenek lennénk beismerni, hogy nagyon alacsony teljesítményen működik: sok rendőr, átlagos közbiztonság. Amely a fenti tömérdek pénznek a hatékonyságát, minőségi felhasználását biztosítaná, az egy racionális, alaposan átgondolt, koherens és követett bűnmegelőzési politikai dokumentum, pl. a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia lehetne. A TBNS például deklarálta, hogy a helyi bűnmegelőzés helyi közügy, ennek azonban a helyi forrásait nem teremtették meg. Érdekes lenne olvasni egy tanulmányt arról, hogy az elmúlt években hogyan használták fel a közrendvédelmi bírságokból befolyt összegeket. Nem tartanám ördögtől valónak azt a gondolatot ugyanis, hogy ezeket az összegeket, akárcsak az SZJA egy részét, becsatornáznák ilyen közfeladatok ellátására a helyi önkormányzatokhoz (és hogy ott milyen szinten, az további vizsgálódást igényelne).
Ma még nem tudhatjuk, hogy a NBS milyen típusú stratégiai dokumentum lesz egyszer (csak az egykori MeH által 2004-ben kidolgozott módszertani útmutatónál maradva: evolutív vagy jövőkép-vezérelt). 2012-ben tehát benne van a változás, a pozitív fordulatok lehetősége. (Mintha csak horoszkópot írnék…)
2011 azonban érdemi előrelépést nem jelentett, sőt! Félő, hogy a jobboldali realizmus térhódítása (melyet nem tartok minden elemében teljesen ördögtől valónak), a konzervatív gondolkodásmód felélénkülése – már most előrevetíthetően – egyes társadalmi csoportok elnyomásával, címkézésével jár együtt, mely csak nagyon nehezen és nagy áldozatokkal helyrehozható problémákat szül. Legnyilvánvalóbb – és csak egy kiragadott – példája ennek a hajléktalanok esete. Pintér Sándor és Tarlós István látszólagos elvakultsága ellenére valóban egyfajta kényszerintézkedésről beszélhetünk. Ha az emberek nem választhatják meg, hogy hol hajtsák álomra a fejüket, mert ha az utcát választják pénzbírsággal, illetve – hajléktalanok esetében – elzárással sújtják őket, mindenképpen arra vannak kényszerítve, hogy vagy bemenjenek egy hajléktalanszállóba vagy a rendőrségi fogdán aludjanak. Természetesen nem azzal van a baj, hogy nem aludhatnak az utcán, de azzal már sokkal inkább, hogy a hajléktalanszállókon rendőri jelenlétet biztosítanak, mintha a közbiztonságra egy különösen veszélyes társadalmi csoportról lenne szó. Ennek a következményei már most beláthatóak. Minthogy sok embert zárnak össze, olyanokat is, akik bizonyos devianciáktól sem mentesek (pl. alkoholizmus), valószínűsíthető, hogy lesznek konfliktusok. Ha rendőr is jelen lesz, ezek a konfliktusok – politikai igénytől is függően – gyorsan büntetőeljárási útra terelődhetnek, mondjuk garázdaság (megalapozott) gyanújával. Az ilyen esetek pedig csak tovább erősítenék a sztereotípiákat, amelyek fokozottabb rendészeti beavatkozásokat sürgetnének.
A bűnmegelőzés-politika napjainkban részben tervezési hibákra (melyeket itt csak részben és messze nem kimerítően tárgyaltam), részben felfogásbeli okokra visszavezethetően ma Magyarországon szerintem nincs a helyzet magaslatán.
Kiss Tibor
2011. december 11.
Kedves András! A bejegyzésed nagyon tetszett!:)
Orsós András
2011. december 11.
Nagyon hiányos ez még. Ha a bűnmegelőzés közpolitikaként kezeljük (és már miért ne tennénk?), nem foglalkozhatunk csak a finanszírozási kérdéssel. Persze nagyon fontos, de nem merül ki ennyiben a téma. Nagyon bonyolult kérdés. Pl. nem írtam semmit az önkéntességről, vagy a Nemzeti Felzárkóztatási Stratégia bűnmegelőzéssel kapcsolatos fejtegetéseiről. És ezek is csak egy-egy kiragadott, nem rendszerbe szedett példák. Summa summarum, örök elégedetlen vagyok. :P