Nagyjából másfél héttel ezelőtt írtam egy bejegyzést a bűnmegelőzés-politika magyarországi finanszírozásáról, s lám, kiírtak egy pályázatot a közrendvédelmi bírságokból befolyt 11 millió forint bűnmegelőzési célzatú felhasználására a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács új weboldalán. Véletlen egybeesés? Ezen kívül – és ebben a bejegyzésben ez a hangsúlyosabb – a Belügyminisztérium a bűnmegelőzési működési előirányzat terhére félmillió forintot fordít arra, hogy egy bűnmegelőzés-módszertani felhasználói kézikönyvet írassanak az arra legalkalmasabb pályázóval. A Belügyminisztérium e lépésének csak örvendeni tudok.
A pályázat két komponensből tevődik össze. A nagyobbikat, amelynek a közrendvédelmi bírságból befolyt 11 millió forint szolgál fedezetül, a Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiájának egyik prioritására, a városok (települések) biztonságának fokozására fordítható pályázónként 1-4 millió forint erejéig. Ebből az összegből kell a pályázati felhívásban (pdf) megfogalmazott célokat elérni, úgy mint önkéntesek képzése és bevonása a helyi közbiztonsági és bűnmegelőzési feladatokba, nyugodt, biztonságos lakókörnyezet program megtervezése és végrehajtása, vagy utcai szociális munka, szociális szolgáltatások biztosítása stb. További részletek a linkre kattintva megismerhetőek.
A másik komponens – és ez sem kevésbé érdekes, sőt személy szerint bűnmegelőzés-politikai oldalról nézve talán a legizgalmasabb – egy “jól szervezett, hatékony, eredményorientált és fenntartható bűnmegelőzési programok általános tervezési módszertanának felhasználói kézikönyv (módszertani protokoll) formában történő kidolgozása, amely alapján egy-egy program alkotói lépésről lépésre megtervezhetik és lebonyolíthatják projektjüket“.
A pályázati felhívásban számos kérdésre kell adekvát választ adni. Több kérdéssel már magam is foglalkoztam ebben a blogban, némelyek azonban nekem is lehetőséget teremtenek arra, hogy tovább mélyítsem a tudásomat.
A bűnmegelőzési projektmenedzsment már korábban is előjött ebben a blogban egy anekdotám kapcsán, amely egy önkormányzati tisztviselővel folytatott beszélgetésemről szól, az azóta eltelt időben pedig csak fejlesztettem a tudásomat ezen a területen is. Hazánkkal ellentétben Németországban már foglalkoztak a minőségmenedzsment bűnmegelőzési célzatú felhasználásával, s a tárgykörben könyv is napvilágot látott a Beccaria-projekt keretében, amelyet az EU finanszírozott. A könyv nekem megvan, de mindenki megismerheti egy nagyon rövid összefoglalóját az alábbi linken tizenhat – köztük magyar – nyelven.
Megint megismétlem, hogy ez egy nagyon jó és problémamegoldó lépés volt abba az irányba, hogy a bűnmegelőzési politika tovább fejlődhessen hazánkban. A kormányzatnak ez egy nagyon fontos funkciója. Akárki is fogja azonban megnyerni a pályázatnak ezt a részét, tisztában kell lennie azzal, hogy ennek a kézikönyvnek nem szabad csupán a projektmenedzsment tudnivalóinak a bűnmegelőzésre történő alkalmazásáról szólnia. A menedzsment csak egy kiragadott része annak a kontextusnak, amiről beszélünk. Magyarán rendszerszemlélet nélkül hozzá sem érdemes látni ehhez.
A Jézuska elintézhetné, hogy részt vehessek ebben a pályázatban, mert határozott elképzeléseim vannak arról, hogy milyen a jó kézikönyv. Remélem, mindenki másnak is kedvezni fog az idei karácsony! Idén még egy évzáró bejegyzés várható a hónap végén, aztán kezdjük az új évet. Boldog Karácsonyt Kívánok!

január 12th, 2012 → 09:32
[...] alábbi írás a Belügyminisztérium által kiírt szakmai protokoll elkészítésére vonatkozó pályázatra készült. Időközben azonban történtek – tulajdonképpen pozitív – változások, [...]