A bűnmegelőzés területei, beavatkozási lehetőségei

Az alábbi írás a Belügyminisztérium által kiírt szakmai protokoll elkészítésére vonatkozó pályázatra készült. Időközben azonban történtek – tulajdonképpen pozitív – változások, és úgy néz ki, hogy ez a pályázat most kimarad az életemből. Bízom abban, hogy akárki fogja ezt a pályázatot elnyerni, a nem túl magas pályázati összeg ellenére is magas színvonalú munkát fog kiadni a kezéből. Ha meg nem, akkor legalább lesz miről írni. Az alábbi írás a bűnmegelőzés-elmélet egy általam is sokat pedzegetett részével foglalkozik, amelynek a gyakorlati vonatkozásai megkérdőjelezhetetlenek.

A bűnmegelőzés területeinek meghatározása nagyon komplex feladat, és egészen a gyökerekig kell visszamennünk. A kriminológia egy a bűnözéssel, mint társadalmi jelenséggel foglalkozó tudomány. A bűn, a bűnözés tehát nem csak jogi kategória, nem szorítkozik csupán a büntetőjogi kódexekbe foglalt törvényi tényállásokra, szűkítésekre. A gyermekkorú bűnelkövetők számunkra ugyanolyan fontosak, mint a fiatal- vagy felnőttkorúak, annak ellenére, hogy az előbbieket a törvény nem vonja felelősségre. Ugyanígy például a lopás nem a vétségnél kezdődik a kriminológusok szemében, hanem az ennél kisebb, már szabálysértési értékre elkövetett jogellenes tulajdonelvonásnál. Ugyanakkor a büntetőjogi és (kriminális) szabálysértési normák fontos iránymutatást nyújtanak.

A bűnmegelőzés területeit számba véve, a kutató hamar rádöbben arra, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozott. Vegyünk egy példát! Az olyan büntetőjogi tényállások, mint a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés nagyon tág fogalom. Annak is kell lennie, ráadásul egy ilyen bűncselekménynek a megállapítása jóval túlmutat a büntetőjog határain, és igényli más jogágak, jogterületek bevonását. Ez a bűnmegelőzésre nézve azt jelenti, hogy egészen más módszert kell alkalmazni a vörösiszap-katasztrófa ügyében, egészen mást a West-Balkán esetében és egészen mást mondjuk Geréb Ágnes ügyében. Ráadásul előfordulhat, hogy amit bűnmegelőzés címszó alatt tennénk, az valójában az érintett terület szakemberei szerint egészen más elnevezés alatt fut.

A Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiájában (a továbbiakban TBNS) a bűnmegelőzés fogalma így hangzik: “a bűnmegelőzés minden olyan intézkedés és beavatkozás, amelynek célja vagy eredménye a bűnözés mennyiségi csökkentése, az állampolgárok biztonságérzetének minőségi javítása, történjék az a bűnalkalmak csökkentésével, a bűnözést előidéző okok hatásának mérséklésével, vagy a sértetté válás megelőzésével“. Ennek értelmében bűnmegelőzésnek tekinthetünk bármit, ami csak picit is hozzájárul ahhoz, hogy ne történhessék bűncselekmény, vagy hogy az emberek nagyobb biztonságban érezhessék magukat, így a tűzvédelmi előírások betartása, betartatása ugyanúgy ide tartozhatna, mint a környezethasználathoz szükséges engedélyezési eljárások lefolytatása. A pályázatíró véleménye szerint ez a gyakorlatban nem tartható álláspont, mert kiüresíti a bűnmegelőzés fogalmát.

Borbíró Andrea helyesen állapítja meg a doktori disszertációjában, hogy a bűnmegelőzés egy reflexív fogalom, amely időtől és tértől függő tartalommal ruházható fel. Arra a kérdésre tehát, hogy milyen területekre terjed ki a prevenció, csak egyféle választ tudunk adni: mindazokra a területekre, amelyeket a döntéshozó (policy-maker) fontosnak tart ebbe a körbe sorolni. A jelenleg még hatályos TBNS öt területet emelt ki és választott prioritásnak: a gyermek- és fiatalkorú bűnözés megelőzését, a városok biztonságának fokozását, a családon belüli erőszak megelőzését, az áldozattá válás megelőzését, valamint a bűnismétlés megelőzését.

A beavatkozás lehetőségeinek feltárását a beavatkozás szintjei és irányai felől érdemes tárgyalni.

Paul J. Brantingham és Frederic L. Faust 1976-ben publikált közös írásukban a közegészségügyből átvett deduktív logika mentén, vagyis az általánostól a különös felé haladva teremtették meg a bűnmegelőzés háromszintű modelljét. Ennek értelmében a bűnmegelőzés elsődleges, másodlagos és harmadlagos szinten fejtheti ki a hatását.

A bűnmegelőzés elsődleges szintje a beavatkozások legáltalánosabb, az egész társadalomra hatást gyakorló intézkedések összessége. A bűnözés alakulására befolyást gyakorló makroszintű hatások, mint a gazdaság vagy az elégtelen jogi szabályozás, káros társadalmi folyamatok tartoznak ide. Ide tartozik a rendőrség működése, amely képes lehet a bűncselekmények számát csökkenteni, az emberek biztonságérzetét pozitívan befolyásolni. Említhetjük a törvényhozást, a büntető igazságszolgáltatást, vagy akár az építészetet is bizonyos esetekben.

A második szinthez tartozik a potenciális bűnelkövetők és áldozatok, valamint a bűnelkövetésre alkalmas helyek és ismétlődő szituációk korai felismerése, illetve a beavatkozás. Példák gazdag sorával lehet itt is szolgálni. Az alkohol- és drogproblémákkal küszködő emberek reintegrálása a társadalomba, a csellengő iskolaköteles fiatalok visszaterelése az iskolapadokba, stb.

A harmadlagos megelőzés a már bűnelkövetővé vált személyekre összpontosít. Ezen a szinten az a legfontosabb feladat, hogy a bűnismétlést megelőzzék, és ebben központi, de nem kizárólagos szerep jut a büntetés-végrehajtásnak. Ennek kapcsán szóba kerülhetnek az alternatív szankciók épp úgy, mint a büntetés-végrehajtási intézetekben szervezett oktatási, szakképzési programok, az önismereti körök, valamint a hitterjesztés is akár.

A második megközelítés a beavatkozás irányait taglalja, amely azonos a TBNS-ben is lefektetett három pillér elvével. Ennek értelmében a bűnmegelőzés olyan tevékenység, amely sikerességének egyik előfeltétele a komplexitás. Ez azt jelenti, hogy egyaránt hatást kell gyakorolnia a bűnelkövetőre, a potenciális áldozatra, illetve arra a szituációra is, amely támogatta a bűnelkövetőt tette végrehajtásában. Ezt a szituációs bűnmegelőzésben bűnalkalom-háromszögnek hívják, de nem korlátozódik csupán erre a területre. Mindegyik pillérre igaz, hogy az előzőleg felvázolt szinteknek van erre valamilyen hatása.

Tagged: bűnmegelőzés-elmélet, bűnmegelőzés-politika

Posted in: Kriminálpolitika