Időskorú áldozatok II.

Az előző bejegyzésem óta sajnos hosszú idő telt el, de ebben egy államvizsga és egy röpke nyelvvizsga is ludas volt. Most már azonban itt az ideje annak, hogy folytassam gondolataimat az időskorú sértettekkel kapcsolatosan.

Rendőri pályafutásom alatt sok olyan bűncselekmény helyszínén jártam, ahol végtelen harag fogott el látva az időskorú áldozatok érzelmi állapotát. Attól eltekintve, hogy helyszíneken a sértettek látszólag eltérő magatartást tanúsítottak, valami mégis nagyon egységes volt mindnyájuk esetében. Arról beszéltek, hogy a történtek után nem csak otthonuk kifosztásával, tárgyaik megrongált állapotával, évekig gyűjtött értékeik hiányával szembesültek, hanem egy mérhetetlen belső sérelmet is éreztek. Mintha az elkövető ugyanazt művelte volna lelkükben, mint a sérthetetlen magánszféra szerepét betöltő otthonukban. Az ilyen érzelmi megnyilvánulások erősítették fel bennem azokat a (velem született) negatív érzelmeket, melyeket abban a pillanatban az elkövetők iránt tápláltam. A rendőrök többsége ebben az állapotban többféle egyéni büntetési módszert képzel el a gátlástalan „gazfickó” részére, melyeket talán részben végre is hajtana, ha abban a pillanatban a kezei közé kerülne.

Ezek a negatív hatások, – melyek aztán egy ideig meghatározták a hangulatomat is a szemle lefolytatása után – legtöbb esetben akkor voltak a legintenzívebbek, amikor a helyszíni feladatok részeként – a rám jellemző – fokozott empátiával és szociábilitással hallgattam meg az elkeseredett áldozatokat.

A cselekmények elkövetői figyelem eltereléssel követték el cselekményeiket úgy, hogy közben tisztában voltak azzal, hogy ha hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként vízóra, gázóra vagy villanyóra leolvasóként jelennek meg, akkor az sértettek rendre odakísérik őket a ház oldalához nem számítva arra, hogy a cinkostárs közben a házban elrejtett értékeket felkutatja és eltulajdonítja az évekig spórolt pénzüket. Nem beszélve – a havonta oly gyakran várt nyugdíjat utaló „nyugdíjintézet”  – álszakembereiről, akik pénzváltás ürügyével látogatták meg az idős embereket. Majd mikor a nagy címletű pénz felváltását kérték megfigyelték, hogy a sértett a pénzt honnét veszi elő és mesterien kidolgozott figyelemeltereléssel a társ tettes  erről a helyről kiemelte a maradékot. A leleményesség ennél is továbbszárnyalt, telefonon keresztül hívták a sértettet egy családtagnak vagy közeli rokonnak kiadva magukat azzal, hogy pénzt rendeljenek és közben arról győzték meg őt, hogy az általuk küldött barátnak (aki neki idegen), adja át az előzetesen megbeszélt pénzösszeget. A helyszíni szemlét követően meglepő volt, hogy az elkövető azokon a „rejtekhelyeken„ is megtalálta az értékeket, ahol egy “átlagosan gondolkodó” ember nem kereste volna (fóliába csomagolt papírpénz a kályhacsőben).

A szemle után gyakorta gondoltam arra, hogy mi lehet a közös a történtekben és milyen párhuzamot vonhatnék az elkövetés módszere, az elkövető és a sértett esetében.  Mit vesz számításba az elkövető, mielőtt sikeresen megtéveszti az áldozatait. Mintha felmérné az általa megcélzott korosztály gyengeségeit és erősségeit. Nem képzelem, hogy egy gyors SWOT analízist hajt végre tettei előtt, de azt igen, hogy számba veszi áldozatai értékrendjét, szokásait, szociális helyzetét, várható  mentális képességeit,  kulturális beállítódásait.

Következő bejegyzésemben arról írok, hogy milyen közös jellemzőket találtam az időskorúak sérelmére elkövetett cselekmények közt, melyek a legtöbb esetben sikerre vitték az elkövetőket.

Tagged: áldozat, áldozattá válás megelőzése, idős, idősek, időskorúak, lopás

Posted in: Elsődleges megelőzés, Közösségi megelőzés