Az előző részben a kézikönyv ismertetését nagyjából annak a felénél abbahagytam. A második és egyben záró részben folytatom. Szememre lehet esetleg vetni, hogy kritikusabb vagyok most, és ha ez így van, akkor az amiatt, mert nagyok az elvárásaim. Azonban, hogy ne érjen az a vád, hogy csak kritizálok, egy konstruktívnak tekinthető javaslattal is előálltam. Megfontolni mindenesetre érdemes.
A könyv soron következő részében a közösségi bűnmegelőzés eszközeit tárgyalja a szerző. Ugyan attól nagyon távol áll, hogy egy know-how-nak minősítsük ezt a fejezetet, mégis érdemes elolvasni azoknak, akik csak most ismerkednek a területtel, mert kiindulási alapnak megfelel. Haladó bűnmegelőzési szakemberek azonban most sem teljesülhet az a vágyuk, hogy jól hasznosítható implementációs módszerről szerezzenek megbízható ismereteket. A dolgozat érdemei közé sorolom, hogy számos – köztük több magyar – példával színesítette mondanivalóját a szerző. Hiányolom azonban a külföldi hasonló szakirodalmak feldolgozását, az azokra való reflektálást. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az Európa Tanács városbiztonsági kézikönyvére történt hivatkozás, de ha jobban elmélyedünk a világhálóban, sokkal több ehhez hasonló és jól hasznosítható kiadványra bukkanhatunk.
Hasznos, de inkább csak kedvcsináló fejezet követi az előzőt, amely a kommunikáció szerepét taglalja a városi biztonság megteremtésében. Szükség van erre, illetve arra, hogy ebben a témakörben is mélyebb kutatásokat végezzünk, mert ezen a téren is vannak hiányosságok. Talán a legszembetűnőbb példa, amit Miskolcon tapasztalok. A miskolci tömegközlekedési járműveket ugyanis képernyőkkel szerelték fel, amelyeken reklámok futnak. A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályához kötődő kisfilmek is lefutnak ezen – köztük az is, amely az uzsora káros következményeire hívja fel a figyelmet. Nem tudom, hogy fizetnek-e ezért a megjelenésért, de mindenesetre ez a figyelemfelhívó, az áldozattá válás megelőzését szolgáló kisfilm van a legrosszabbul pozícionálva. Pont azokhoz nem jut el szerintem, akiket érint ez a bűncselekmény.
A hetedik fejezet A városbiztonság monitorozása és értékelése címet viseli, de ahogy azt a szerző is előrebocsátja, ez is inkább étvágygerjesztő, semmint laktató dolgozat arról, hogy mi mindenre kell odafigyelni a helyi bűnmegelőzés-politika hatásosságának mérésekor. Ezt két kategóriában állapítja meg: egyrészről folyamatosan mérni kell a városbiztonság helyzetét, másrészről pedig monitorozni kell az e cél érdekében tett intézkedéseket. Személy szerint nekem ez nyerte el leginkább a tetszésemet, ettől kaptam a legtöbbet, úgy érzem.
Az utolsó fejezet egy hasznos fogalomtár, aminek jó hasznát vehetjük annak érdekében, hogy egységesedjen a bűnmegelőzés szakmai nyelvezete és tartalma.
Összességében egy hasznos, leginkább a kezdő önkormányzati bűnmegelőzési referensek ismereteinek alapozására alkalmas kézikönyv született. Ezzel szemben, ha nem is teljesen, de nem tartom elégségesnek ahhoz, hogy a városok biztonságának komplex bűnmegelőzési tervét el lehessen készíteni. Ehhez rengeteg korábban jól dokumentált és megfelelően feldolgozott esetpéldára lenne szükség. Ez ma Magyarországon hiánycikk – még egy darabig. A felsőoktatásban tevékenykedő tudósok, oktatók ezt még nem ismerték fel vagy figyelmen kívül hagyták. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar bűnmegelőzési koordinátor képzésének tematikájából például teljesen hiányoznak az alkalmazott közpolitikai és menedzseriális stúdiumok. Egyáltalán nem jó a helyzet ilyen tekintetben az ELTE kriminológus képzésén sem. A pályakezdő kriminológus, aki elszegődik közbiztonsági referensnek bármelyik helyi önkormányzathoz és megkapja első feladatának, hogy dolgozza ki település bűnmegelőzési koncepcióját, képtelen lesz felmérni a feladat nagyságát, illetve strukturálni problémát. A végeredményt pedig érdemben ez a kézikönyv sem fogja feljavítani. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar posztgraduális bűnmegelőzési koordinátor képzése már valamivel előremutatóbb ebben a tekintetben, de még mindig lenne hova fejlődni. A megoldást a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia jelenthetné, amely nem csupán bizonyos típusú bűncselekmények megelőzését emelné ki prioritássá, hanem az ország bűnmegelőzési kultúrájának fejlesztését is. Ennek egyik (al)programja lehetne egy olyan gyakorlatorientált – egységes posztgraduális – képzés, amely képes feljavítani a már most is ezen a területen működő szakemberek munkahatékonyságát. Azért tettem zárójelbe, hogy alprogram, mert nem tartanám vállalhatatlannak azt sem (sőt egyenesen kívánatosnak gondolom), ha a települési önkormányzatok nagyobb támogatást/inspirálást/motiválást/előírást kapnának a helyi bűnmegelőzésben, s ez nem csupán egy több hatósági jogosítvánnyal rendelkező helyi rendészeti szervben merülne ki.
Hargitai Márta
2012. január 24.
András, remélem, nem veszed zokon, hogy rendszeresen reflektálok posztjaidra, melyet ezúttal is megteszek.
Teljesen egyetértek ezen meglátásaiddal:
“A pályakezdő kriminológus, aki elszegődik közbiztonsági referensnek bármelyik helyi önkormányzathoz és megkapja első feladatának, hogy dolgozza ki település bűnmegelőzési koncepcióját, képtelen lesz felmérni a feladat nagyságát, illetve strukturálni problémát. A végeredményt pedig érdemben ez a kézikönyv sem fogja feljavítani. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar posztgraduális bűnmegelőzési koordinátor képzése már valamivel előremutatóbb ebben a tekintetben, de még mindig lenne hova fejlődni.”
A késedelmesség a helyi szinteken való bűnmegelőzési stratégiák elkészítésére, napjainkban nyomasztó. Hozzá nem értők, vagy álhozzáértők sokasága végzi, így-úgy, különféle módon.
A problémákat nem képesek sem struktúrálni, sem rendszerezni, a sok év alatt feltornyosult problémákat pedig az aktuális politika igyekszik szépíteni.
Amióta az eszemet tudom, sokan valljuk, hogy a dolgok helyben dőlnek el, s ha helyben rendben mennek a dolgok, akkor az országban is. Ám sajnos, éppen a helyi rendszerek hiányoznak, számos elemében. Nem sokat visz előre, ha 1-1 új képzéssel új szakemberek is megjelennek, bár ez is fontos. Áttekintve más országok példáit – amit Te is remekül ismersz – azt gondolom, ha nem rendszerszemléletben változik a szándék, akkor nem igazán várható érdemi változás sem.
Korábban készült egy országos felmérés, ami megállapította, hogy a Rendőrségi tv.-ben fogalmazott Helyi közbiztonsági és bűnmegelőzési bizottságok létrehozásával sem éltek mindenütt. Ma is ez a helyzet, de a valódi eredményes működés feltételei is hiányoznak.
Egyetértek Veled azzal, hogy a települési önkormányzatok nagyobb támogatást/inspirálást/motiválást/előírást kapjanak a helyi bűnmegelőzésben, ez már korábban is felmerült. Ám éppen dr. Gönczöl Katalin prof. asszony volt, aki ennek ellene volt, mondván, ha az önkormányzatok feladatot kapnak, akkor forrásokat is kell biztosítani. Bizonyára a korábbi érdek és takarékossági viszonyok miatt nem akartak a települési / városi önkormányzatoknak bűnmegelőzési feladatot adni, így a forrásokat is meg lehetett spórolni. Ez nagy hiba volt, s e hiány ma is érezteti hatását. A helyi önkormányzatok ugyan készítenek – asztaltól – helyi közbiztonsági programot, ám a forrásokat csak tippelni tudják, vagy pályázatfigyelésre terveznek.
Ez alapvetően hibás dolog, több okból is, melynek részleteit most nem fejteném ki, a terjedelmi önkorlátozásomra figyelemmel.
Ám a kormányok számára szóló nemzetközi ajánlások is megfogalmazzák, hogy a bűnmegelőzés nem a rendőrség, nem is az önkormányzatok dolga, hanem ennél sokkal több. A gyakorlati megvalósítását pedig éppen abban az Európa Tanács ajánlásban olvashatjuk, amelyet a tagországoknak ajánl a 216/2007.sz. COP című Recomendation anyagban. Ez sem épült be a városi biztonság kézikönyvbe, mert nem jutott el hozzájuk – sőt a kormányzati fejlesztéspolitikába sem, a mai napig sem.
Hasonlóképpen nem találjuk sehol az ET 19.sz. Ajánlását a bűnmegelőzés megszervezéséről, amiről szintén nem tesz említést a Városi biztonság kézikönyv. Pedig, ezek is alapvetőek lennének, s ha valóban fontos a bűnmegelőzés a városokban, (és településeken, akár városi különféle városrészi sajátosságoknál is), akkor ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni.
A helyi önkormányzatok kompetenciájára bizony nagy szükség van, hiszen a rendőrség esetkövető, a rendőrségi bűnmegelőzés országos és megyei szinteken van jelen, s éppen a helyi szinten hiányzik, ahol fontos lenne.
A helyi hatóságokról pedig az EU bűnmegelőzési hálózatról szóló 2009-es Határozatában is olvashatunk, sok más mellett:
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2009:321:0044:0046:hu:PDF
A 2. cikk célkitűzések (1) bekezdésében olvashatunk ugyan arról, hogy támogatja a nemzeti és helyi szintű bűnmegelőzési tevékenységet, ám ennek gyakorlati módjáról vajmi keveset tudhatunk.
A (2) bekezdés pedig
“(2) A bűnmegelőzés kiterjed mindazokra az intézkedésekre, amelyek célja a bűnözésnek és az állampolgárok biztonságérzete hiányának mind mennyiségi, mind minőségi értelemben való
csökkentése vagy az ahhoz egyéb módon való hozzájárulás, akár a bűncselekmények elkövetésétől való közvetlen elrettentés, akár a bűnözés lehetőségének és okainak visszaszorítására
irányuló szakpolitikák és fellépések révén. Ide tartoznak a kormány, a hatáskörrel rendelkező hatóságok, a büntető igazságszolgáltatási szervek, a helyi hatóságok és az általuk létrehozott
európai szakértői szövetségek, a magán- és önkéntes szektorok, a kutatók és a közvélemény, a média támogatásával.”
A városi kézikönyv remekmű a maga nemében, de nem ad gyakorlati módszertant a problémák struktúrálásának módszertanára, noha napjainkban ez az ismeret ma már nélkülözhetetlen a helyi stratégiákban is.
Legizgalmasabb pedig talán éppen az lenne, amiről a Városi kézikönyv ír, a közösségi rendőrség, vagy Community policing néven említenek, igaz, röviden. Ennek szerepe a városi biztonságban, talán különösen is fontos lenne, ám a kézikönyv erre nézve sem ad kellő magyarázatot a szükségességének, noha elvárható lett volna. Manapság pedig, tekintettel arra, hogy a városi biztonság kézikönyve a közösségi rendőrség és Community Policing vonalat is említi, miközben már egy külön ET ajánlás foglalkozik a COP címmel, így külön is felértékelődött számomra az ezzel való foglalkozás
S remélem, hogy majd idővel másoknak is, sőt remélem, hogy idővel bekerül a fejlesztési vonalakba is, különösen az ott említett városi biztonságra, a helyi bűnmegelőzési partnerségre vonatkozó ajánlásokkal együtt.
Örülök, hogy kritikusságod nem csökken.